Edward Graham 3.Rész

Az szél besüvített az ablakon. Az eső szétáztatta a szőnyeg végét. Hatalmas vértócsa maradványa kezdett ismét kiázni a perzsa szerból. A helyszínelők már végeztek és a takarítók is pakoltak. Az őrmester felmérte még egyszer a terepet, hogy minden bizonyíték gondosan el lett rakva és nem marad itt semmi. Az üres töltényhüvelyeket szedegette fel a kanapé mögül. 

-Fiam kérnék egy zacskót ezeknek a szépségeknek. -Szólt oda az egyik helyszínelőnek aki már majdnem az ajtón lépett volna ki.

-Természetesen őrmester. Itt is van. Parancsoljon. 

-Az őrsön a kapitány várja a jegyzőkönyvet és pedig a másolatot az asztalomon. Értve? 

-Igen uram. -Majd kisétált a szobából. 

Raymond őrmester szempárjai rám szegeződtek. Rápillantott a pohárra előttem az asztalon. A kanapén ültem és csak néztem a poharat. 

-Megint iszol Ed? Azt hittem elmúltak azok az idők. Remélem emlékszel miért voltál hónapokig felfüggesztve? 

-Nem iszom. Csak mérges vagyok. Az egyetlen kapocs ehhez a szarhoz szavak nélkül távozott egy kibaszott hullazsákban egy kibaszott lyukkal a mellkasán. 

-Ott van a fiú. Lehet tud más neveket. 

-Lehet. -Magamhoz emeltem a poharat és lehúztam a vodkát ami benne volt. 

-Ray. Szerintem sokkal nagyobb a szar, mint azt hittük. Ez nem pancsolt szar volt amit találtunk. Hasis meg sehol. Itt valami nem áll össze. 

-Lehet. Belekerültünk a szarba nyakig. De megoldjuk, mint mindig. A fiúk bevizsgálják és minden kiderül miről is van szó. -Az vihar zajait elnyomva hallottuk, hogy az utcába kocsik kanyarodnak be gumit csikorgatva és állnak meg a háztömb előtt. Ajtók csapódása és hirtelen lövések. Oda rohantunk az ablakhoz és kinéztünk. Egy tucat fegyveres masírozott be az épületbe. Egymásra néztünk és elővettük a fegyverünket. Fedezéket kerestünk, de nem volt olyan ahonnan jó rálátásunk lett volna a bejáratra. Cipők dobogása hallatszott a lépcsőházból. Raymond az egyik szekrénybe mászott be én pedig a fürdőbe mentem be. A zuhanyzóba beálltam és behúztam a kék függönyt, majd vártunk. Már bent voltak a lakásban. 

-Hol a faszban van a cucc? Hol a tetves faszomba dugta el az a pöcs? 

-A zsaruk biztos megtalálták. 

-Nem. Azt mondta elrejti olyan helyre ahol nem találja meg senki. 

-Hagyd a francba. Inkább Kérdezzünk körbe a házban mikor mentek el a zsaruk. 

-Menj kérdezz körbe pár emberrel. Én addig keresem az árút. -Páran kimentek a lakásból, de nem lehetett megtippelni sem mennyien maradtak bent. 

Pár perc múlva jött be egy fazon a fürdőbe. A szekrényeket nézegette és kutatta át. A zuhanyzóban álltam és vártam mikor fogja elhúznia  függönyt, de nem tette meg. Kisétált a szobából. Hárman lehettek a nappaliban még. Óvatosan kimásztam és az ajtóhoz közelítettem. Már majdnem oda is értem mikor újra kinyílt. Egy fehér fazonnal néztünk farkasszemet. Kezemben a glock az övében pedig egy mp5. Nem emeltem fel a pisztolyom. Lábfejen lőttem közvetlen közelről. A lábujjaiból hármat biztos levitt a lövés. A földre terült és tüzelni kezdett. Eltalálta a vállam és karom is. Ismét tüzeltem ezúttal viszont a fejét vettem célba. Több lövést nem adott le. Egy pillanatra síri csend és a falon keresztül igazi golyózápor szabadult el. A csempe vízesésként hullott le a falakról. A tárak kifogytak és hallatszott ahogyan újratöltenek. Ray kiugrott a szekrényből és hallatszott ahogyan tüzet nyit rájuk. Négy lövés és utána semmi. Óvatosan kisétáltam és láttam, hogy a földön fekszik egy nő és egy férfi. A nő halott volt. Kettő golyó a mellkasában és ebből az egyik szíven találta. A férfi szájából folyt a vér, de még mozgolódott. Oda guggoltam mellé. 

-Kinek dolgozol? -De nem volt válasz csak vigyorgott a véres fogaival.

-Ki a fasznak dolgozol azt kérdeztem?! -De csak hörgéseket tudott kipréselni magából. Felültettem és nekitámasztottam a kanapé hátának. 

-Igen? Nem értettem tisztán.

-Kkk..urva nnnaggy..sszzarbban vaaggyyytoooook. -És utolsó lélegzetében még egy mosolyt az arcára tett. Ott álltunk három hullával a lakásban. Mondhatni megint szopás ez az éjszaka. Ray megfogta a vállam.

-Jól vagy Ed? Látom eltaláltak. 

-Nincs gáz. Csak pár karcolás. Ellenben még vannak kilencen a házban. Valószínű, hogy meghallották  a lövöldözést. Szerintem jobban járunk, ha eléjük vágunk. -Ray bólintott és kimasíroztunk a laskából a folyosóra. Szemben nyílt az ajtó és egy kibaszott AK-val kezdett el tüzelni egy nő ránk. Gyorsan leguggoltam és térdkalácson lőttem. Ordítva feküdt le a földre. A fegyverért igyekezett nyúlni, de Ray kilyukasztotta a tenyerét. Nyögdécselés közepette oda szaladt az őrmester és elvette a fegyverét. Kivette a tárat.

-Előre megyek. Fedezz. -Bólintottam és megindultunk felfelé. 

A lépcsőfordulóban ketten vártak és gőzerővel pumpálták a töltényeket. Behúzódtunk egy beugróba. A fal úgy épült lefelé, mintha forró vizet öntenénk a cukorra. Közben lentről is hallottuk, hogy jönnek felfelé. Nem lesz ez így jó. Célba vettem a lépcső alját és vártam. Négyen jelentek meg. Tüzet nyitottam egyik fickónak eltaláltam a kezét. Az ideg becsípődhetett és az ujja a ravaszon maradt. Kettő társát közvetlen közelről fejen találta és kimázolták a fehér falat agyvelő. A kettő test egymásra hullott és a másik kettő a fal mögé bújt be. 

-Faszkalap zsaruk! Megdöglötök mind a ketten! -Ekkor előugrott egy sörétessel a másik alak, de készenlétben álltam és a szeme közé kapta a lövést. A sörétek elszórtan eltalálták Rayt aki a földre bicsaklott. Közben fentről az egyik nő kiabált.

-Rohadékok! A kibaszott pokolban küldelek titeket! -Elkezdett lefelé szaladni és futtában tüzelni. Mire észbe kaptam és oda fordultam már késő volt. Engem és az őrmestert is eltalált. a földről még tüzet nyitottam és gyomron lőttem. A fegyver kiesett a kezéből és legurult a lépcsőn a nő. A földön feküdtünk mind a ketten és amerre néztem vér volt mindenhol. Ketten voltak még. Egy lent sérült karral és fent egy aki megbújt a fal mögött és ketten valahol a házban még. A hátára fordítottam az őrmestert.

-Raymond! Meg ne dögölj itt nekem! - De nem válaszolt. Szemei csukva voltak és láttam, hogy a testén nagyon sok lyuk tátongott és ömlött belőle a vér. Az elmémben elsötétült minden. Magamhoz ragadtam az AK-t és elkezdtem vaktában tüzelni a falat felfelé. Mikor kifogytam egy huppanást hallottam és a fegyver kiperdült a kezemből. Erőm nem volt már semmi. A telefonom kerestem, hogy hívjak segítséget. Beütöttem a számokat és kihangosítva a mellkasomra tettem a telefont. Kicsengett, de egyre jobban elhalványult minden körülöttem. Alig hallottam mit beszél a diszpécser.

-Igen? Halló?! Miben segíthetek? 

-HHall...óó?! -De már nem tudtam bele szólni. Az utolsó pillanat amire emlékszem, hogy egy öltönyös fickó lépett elém és lehajolva magyarázott.

-Látja nyomozó? Ezért ne üsse az orrát mások dolgába. 

-Ivan! Kérem a pisztolyom. -Majd a mellkasomnak szorította a 44-es magnumját és két lövést belém eresztett.

-Sajnálom nyomozó. Pedig nem én akartam ezt az egészet. belekényszerített ebbe. Nézze meg a barátját. Nem ezt érdemelte. -Majd elsétáltak a lépcsőn lefelé. Minden egyre sötétebb volt és már csak pillanatokra emlékszem. halvány képekre. Egy gyermek arcára aki ijedt arccal bámult. A mentősökre. A kórházban a fehér plafonra. Minden csak egy pillanatkép. Majd minden újra tiszta volt. Egy ápoló rohant ki a szobából és jött vissza egy orvos társaságában. Egyből megvizsgált. 

-Hihetetlen! HIHETETLEN! Hiszen maga felébredt! Normális a pupilla. A pulzus is rendben. Vérnyomás is oké. -Hüledezve álltak az agy mellett. Alig volt erőm. Gyenge és védtelennek éreztem magam. A szavak is alig jötteka  számra.

-Mióta fekszem itt? A társam jól van? 

-Mr. Graham. Nem tudom, hogyan lehet ezt kíméletesen elmondani, de a barátja sajnos meghalt már a helyszínen. Nagyon ok vért vesztett és nem lehetett már megmenteni. -Ekkor a csalódottság könnyei hullottak ki a szememből. 

-Hány napja fekszem eszméletlenül?

-Tudnia kell, hogy mesterséges kómába kellett tenni önt. Súlyosan roncsolódtak a szervei és nem is gondoltuk, hogy valaha fel fog ébredni. Fél éve a mesterséges kómából megpróbáltuk felébreszteni, de kómában maradt.

-Fél éve??? -Nem akartam hinni a fülemnek. Fél év elveszett az egész életemből.

-Igen, de sajnálatos módon nagyon sokáig volt kómában így kész csoda, hogy most itt beszélgetünk egymással. 

-Doki! Mióta? -De az orvoson látszott, hogy nem akarja elmondani.

-Kérem doki mondja el.

-11 éve, 3 hónapja és 18 napja áll gondozásunk alatt Mr. Graham. 

Abban a pillanatban az idő megállt. Körülöttem minden csendes lett és belül összetörtem. Nem volt erőm tombolni, de a lelkem tombolt. olyan hangosan, mint még soha. Éreztem, hogy megtört bennem egy érzés...egy...egy elmondhatatlan érzés lett úrrá rajtam. Nem bosszú és nem harag. nem csalódottság. Egy számomra ismeretlen érzés. Bánat...

Szerző:
Rotsuk Sámat