Fényes csillag messze az égen

A parton álltam és a naplementét néztem. Minden nap ezt tettem. Este kijöttem és leültem a parton egy rozoga csónak tetejére. Évek óta lakom itt a tenger mellett egy apró kis házban. Mondhatni egy hétvégi ház, de annyi különbséggel, hogy én nem csak hétvégén ütöm el az időt itt. A sós tenger illatát belélegezve érzem,hogy a tüdőmben szétáramlik a levegő és megtölti azt. Pár pillanatig bent tartom és lassan kilélegzem. Ez egy felbecsülhetetlen érzés. Minden alkalommal újra éled az ember tőle. Kicsit elkalandoztam kérlek nézd el nekem. Olykor egy szépséges lányra gondolok. Minden pénteken lesétál a partra és megmártózik a habos tenger hullámai között. Csodálni szoktam. Olykor intünk egymásnak és mosolygunk, de a bátorságom, mindig elszáll és ennyiben maradnak a dolgok. A hét legszebb napja. Hétfőnként egy bárkán dolgozok. Segítek a helyi halászoknak. Öregek és kissé ügyetlenek. Olykor elkél a fiatal mozgékonyság. Főleg, ha a vízbe kell ugrani a hálót kiszedni a hínárból, vagy az ázott hulladékból. Jutányosak mindig. Fizetnek rendesen és még halat is adnak minden alkalommal. Igazi tisztesség, ami már nincs sok mindenkiben.Keddenként A piacon rakodom a gyümölcsöket egy házaspárnak. a Férfi tolószékbe kényszerült, de már nem emlékszem pontosan miért. Talán egy bázisugrás közben repedt meg a gerince. A felesége egy angyali teremtés. Ketten egy biokertet üzemeltetnek. Nem nagy, de megteszi, hogy megéljenek ketten belőle. Olykor adnak pénzt, de legtöbbször gyümölcsöt kapok tőlük. Mondhatni a vitaminellátásom meg is van tőlük. Szerdán és csütörtökön A kikötőben rakodómunkát végzek és keményen dolgozok reggeltől estig. A feltételem, mindig a naplemente kezdetéig érjek haza. Jó fizetség és remek emberekkel vagyok körülvéve. Pénteken a főtéren zenélek egy barátommal és igyekszem a legjobbat kihozni belőle. Ügyes a srác és van jövője. Remek dobos. Igen érzem, hogy kissé elkalandoztam az eredeti mondandómtól. Elnézésed kérem, hogy untattalak eddig. Hol is tartottam? Igen. Ma bizony péntek este van és várom az időm. Ma lesz a napja, hogy megszólítom a lányt. Hetek teltek el és sikerült erőt vennem magamban. A nap már lemenőben, de a lány sehol sincsen. Érdeklődve nézegetek körbe, de nem látom sehol. Pedig végre mikor az ember erőt vesz magán akkor nem jönnek össze a dolgok. Inkább le is fekszem a csónakra és elmélkedek miért vagyok ekkora barom, hogy korábban nem szólítottam meg. A szemem lehunyom és elképzelem milyen lenne a beszélgetés.

-Szia. Thomas vagyok. Lehet nem emlékszel rám, de én vagyok az a szerencsétlen aki minden este téged csodál, de nem mer megszólítani.

-Szia. Én Stella vagyok. -Ekkor gyorsan kinyitottam a szemem és csodák csodájára ott volt felettem és fülig érő mosollyal nézett a szemembe. Gyorsan felültem törökülésbe és kicsit kínosan mosolyogtam vissza.

-Szóval csodálni szoktál engem? Mindig azt hittem egy fura kukkoló vagy. -Mondta mindezt mosolygós arccal.

-Kukkoló? Én? Dehogy. Félre ne érts csak annyira szép vagy és a hetem fénypontja, hogy lejössz fürdeni a partra és láthatlak téged. 

-Komolyan? Ez elég fura. Sőt kicsit bizarr. 

-Mármint nem úgy értem. Vagyis úgy, de mégsem?! -Stella elkezdett nevetni és elindult a tenger felé. Félúton visszatekintve szólt hozzám.

-Akkor gyorsan megmártózok és meghívhatsz egy italra, ha nagy csodálója vagy szerény személyemnek. -A testem elgyengült és bizseregni kezdett minden ujjam. Elszédültem egy picit és hirtelen lecsúsztam a csónak tetejéről. Gyorsan felpattantam és azt láttam, hogy Stella az arcát eltakarva nevet. Férfiasan felálltam gyorsan és megtámasztva a csónaknak válaszoltam.

-Rendben. Itt megvárlak akkor. -Mosoly jött az arcomra bármennyire is igyekeztem leplezni, hogy fülig elpirultam. 
Az estét az apró teraszomon töltöttük és iszogattunk. Egész éjszaka beszélgettünk. Elmeséltem mindent neki. Elmondta, hogy Olaszországból jött ide, Honolulura és nagyon szeret itt élni. Rengeteget beszélgettünk, de eljött a reggel és elbúcsúztunk. A tornác korlátjának támaszkodva és azt átkarolva álltam. Egy fej különbség volt így közöttünk a javamra. Egymás szemébe néztünk és mosolyogtunk. Végig futott ezer és millió gondolat. Elvesztem azokban a hatalmas barna szemeiben. A víztől begöndörödött haja fénylett a felkelő nap sugaraitól. Közelebb lépett hozzám és magához húzott és az arcom bal oldalára adott egy csókot. 

-Remélem rövidesen megismételjük ezt az estét.

-Én remélem a legjobban. -Válaszom után elsétált a kezében a cipőjével a homokos parton a távolba. Ezek után nem is kell mondanom egész héten szétszórt voltam és vártam a pénteket. Elmeséltem mindenkinek, hogy mi történt és örömmel fogadták. Teltek a napok és ott voltam péntek este a parton a megszokott csónakon a megszokott időben. Vártam izgatottan. És vártam, de csak vártam. Vártam egészen reggelig, de nem jött el Stella. Biztos közbe jött valami neki. Egész héten letört voltam. Mindenki érdeklődött felőlem, de nem akartam róla beszélni. Becsapva éreztem magam kissé. Elteltek a hetek és utána a hónapok, de nem láttam Stellát. Összetörten ültem minden este a parton, de az idővel újra visszanyertem a vidámságot a szívembe. Eltelt azóta 12 év. Én ugyan ott élek és ugyan azt csinálom amit eddig egész életemben csináltam egyet kivéve. Elkezdtem írni. Most is neked írom a történetet ami megváltoztatta az életem. Felállva az írógéptől lementem a partra megmártózni a vízbe és felülve a rozoga csónak tetejére megnézni a naplementét. Hajamból és szakállamból facsarva a vizet kifele jövet arra lettem figyelmes, hogy egy nő ül a csónak tetején. Oda sétáltam és megszólítottam.
-Elnézést hölgyem, de ennek a csónaknak a tetején...

-A csónak tetején ülve szoktad nézni a naplementét minden este. 

-Igen pontosan. Megkérhetem, hogy...

-Minden pénteken... -Ekkor a szemeim összeszűkültek és megilletődve figyeltem.

-Egy lány jött a partra megmártózni... -Arcomra megdöbbenés ült ki és már tudtam.

-És te csodálattal figyelted, mert nála gyönyörűbb teremtést soha sem láttál még. 

-Stella?! Tényleg te vagy? -Az ujjaim elzsibbadtak és a testem elgyengült ugyan úgy. Rám tekintett és gyönyörűbb volt, mint valaha. 

-Kérlek téged őszintén sajnálom és remélem egyszer megbocsájtod nekem, hogy eltűntem 12 hosszú esztendőre, de sajnálatos módon el kellett mennem messzire. Most pedig visszajöttem, hogy örökre itt maradjak...veled. -Szemembe könnycseppek gyűltek és ajkaim remegtek.

Stella lemászott a csónak tetejéről és a szemembe nézett. Újra és újra elvesztem benne. Göndör haján megtörtek a lemenő nap sugarai és előidézte az emléket. Ahogyan a tornácon állok mosollyal az arcomon. Kapaszkodok és magához húzva megcsókolja az arcom bal oldalát. Most ismét magához húzott, de a csókot remegő ajkaimra adta. Hosszú csókja megbabonázott. szemem lehunyva a könnycseppek az arcomon folytak végig. Én pedig megfogtam a derekát és magamhoz szorítottam. Testünknek nem parancsolva terültünk el a homokban. Órákkal később a csillagos ég alatt néztük egymást. 

-Nem vagyok benne biztos így sok-sok esztendő után, de még áll  a meghívásod egy italra hozzád? -Mosolyogva néztünk egymás szemébe és éreztük mind a ketten azt a bizonyos szikrát. 

-Egy feltétellel.

-Mi lenne az a feltétel? -Kérdezett vissza nevetve.

-Ha, ma nem mész haza és nem tűnsz el újra 12 évre. -Hirtelen felpattant és kezével felfelé legyezve kért engem is ugyan erre. Kinyújtotta a kezét.

-Szavam adom, hogy nem válok kámforrá. -Kissé komolytalan fejjel nevetve mondta. 

A szemébe néztem és a száz és millió kérdés lebegett előttem. Majd a kezét elpaskoltam és magamhoz rántva megcsókoltam hosszasan.

-Akkor ezt vehetem igennek? -Kérdezett vissza nevetve.

-Igen. -A kezem megfogta és felsétáltunk a házamhoz. 

Elvonultam elkészíteni az italokat, míg Stella körbejárta a kis ház belsejét. Ekkor megpillantotta az írógépet és a lapot kihízva elkezdte olvasni. Én a szoba végében támasztottam az ajtófélfa oldalát és a régi csodálattal figyeltem a nőt aki ott állt egy lepelben és fürdőruhában, mint régen. Stella a lapokkal a kezében megfordult és szemében könnycseppek indultak meg. Az volt a pillanat amit soha nem felejtek el. A lapok kihullottak a kezéből és lassan elindult felém. A nyakamba borult és sírt. Remegő teste hullámzott és pedig visszaöleltem és elsimítottam arcából a hajtincseket és letöröltem a krokodil könnycseppeket. A szemébe néztem mélyen.

-Igen és most itt vagy velem újra. Ugyan azon a napon. Ugyan abban az időpontban. Tudod mi a különbség? 

-Mi? 

-Most nem engedlek el olyan könnyen, mint akkor tettem. 

Az éjszakát együtt töltöttük. Eljött a reggel én pedig a tornácon támaszkodtam és a napkeltét néztem. Gondolatok ezrei kavarogtak bennem. Hátulról kettő kéz ölelt át és adott egy csókot a vállamra. Stella volt az. 

-Látom megszakíthatatlan a hagyományod mára. Nem csak naplemente, de már a napfelkelte is? 

-Tudod miért? 

-Miért? 

-Mert a szerelem mindig felébred hosszas sötétség után is. Pont mint a nap. -Szorosan megölelt Stella és bement a konyhába reggelit készíteni. 
Hosszasan néztem ahogyan a nap sugarai egyre jobban megvilágítanak mindent. A friss sós tengeri levegőt belélegeztem és hagytam, hogy szétterüljön a tüdőmben, majd kilélegeztem. A szemem lehunytam és elképzeltem az elmúlt éveket. Eltelt újabb 12 év. A szerelem már csak ilyen nem? Vak, bolond és csodálatos...

Szerző:
Rotsuk Sámat