Edward Graham 1.Rész

Születésünk kezdetén a gyermek ártatlan. Angyali és mindennél értékesebb egy szülő szemében. Az első pillantás, az első érintés. Az első születésnap. A fotók amiket megnézve az embernek könny szökik a szemébe és a szeretet áramlik szét a testében. A videók és az emlékek. Az együtt töltött pillanatok. Nos én nem így nőttem fel. Most szedtem össze apám talaj részegen egy sikátorban a kuka mellől pépessé verve. Anyám egy sztriptíz bárban melózik. Nem táncos mielőtt ez jutna eszedbe. Annyira nem dögös. Pultban van és mondhatni ő az aki mindent tud mindenkiről. Én suliba járok, de már nem sokáig. Utolsó évesként felelősségem, hogy a bajban benne legyek. Persze soha sem kellett könyörögni, hogy ott legyek ahol nem kell. Betörések, bunyók, illegális fogadások. Volt minden már a számlámon. Aztán jött egy Lucas nevű fickó. Azt mondta tuti bulit tud nekem. Füvet és pancsolt szarokat kellett teríteni. Kutyát sem érdekelte mi folyik a környékünkön. A zsaruk helyből elkerülték az egészet messziről. Chicago nem az a hely. Itt a közbiztonság kritikán aluli. Gyilkosság és erőszak amerre a szem ellát. Persze mire gondol az ember elsőre?! Jordan és Bulls. Sok fasz. Még csak nem is itt született. Kibaszott Brooklynban. Na, de lényegtelen. Miért mondom ezeket el? Mert A kutyát sem érdekliből lett egy ember akit nagyon is érdekli a dolog. Edward "faszfej" Graham nyomozó. Mit kell róla tudni? Ex katona. Irak, Afganisztán, Egyiptom és még fasz se tudja hol fordult meg. Több tucat bíbor szív és még a franc se tudja mit kapott. Nem gyengesége a könyörület. Most pedig elkapott. Őszinte leszek nem nagyon várom, hogy belépjen a kihallgatóba. Itt ülök megbilincselve és az a baj, hogy rohadtul elmúltam 21. Most elég valószínű, hogy nem úszom meg egy kis dorgálással. Az ajtó kilincse mozogni kezdett lefelé. Egy hatalmas fekete férfi állt az ajtóban mikor belépett. Szakáll az egész arcán és nem boldog. Kinézett az tükörablakon és biccentett. Velem szembe ült le, mintha semmi probléma nem lenne és csak csevegni akarna. 

-Nos Sam. Gondolom tudod ki vagyok. 

-Igeeen...sajnos tudom. Mit szeretne tőlem? Elvégre csak piti utcasöpredék vagyok. 

-Ez igaz. Egy igazi kis faszfej vagy csak. Ellenben számomra egy fontos faszfej. És én tudok neked adni dolgokat, ha te is tudsz nekem adni dolgokat. -Érdeklődve figyeltem.

-Talán értékes infókért cserébe elintézhetem, hogy csak felfüggesztett legyen a büntetés mondjunk a 10-15 év helyett. 

-És még? 

-Még? Mit tudsz és mit szeretnél? 

-Apámat a sitten látni. Csak elissza a pénzünket és szarik az egészre. Az jó lenne.

-Megnézem mit tehetek az ügyben. Persze nem ígérek ezzel kapcsolatban semmit. Esetleg küldök egy járőrt mikor anyádat vagy téged ver éppen véletlenül merev részegen. Majd a provokációra fogja a dolgot, de ki hisz el dolgokat egy alkoholista, lecsúszott embernek nem? -Egymásra néztünk és hihetetlen, de elmosolyodott Graham. ilyet ritkán látni és akaratlanul is visszamosolyogtam. 

-Szóval ki az elosztó? Mit tudsz róla? -Egy pillanatra hezitáltam, de elmondtam amit tudok.

-Lucasnak hívják. Azt mondta terítsek neki füvet és pancsolt drogokat a környékünkön, de gyanús a csávó nekem.

-Miért gondolod ezt?

-Mert sokat hallani a nevét és elég komoly bizniszei vannak. Valami új  drogot hozott a városba ami, elég durva dolgokat művel az emberrel. Nem egy szokványos dealer.

-Fura dolgokat? Mondjuk ilyeneket? -Pár képet rakott le elém. Olyan dolgokat még nem láttam csak hallottam. Pogány rituálék képeken. Vér és testrészek mindenhol. Kibaszott beteg állatok. -És ők ismerősek? -Újabb képek gyanúsítottakról. Elborult fazonok lehetnek. Látszik rajtuk, hogy egész nap be vannak állva, de a szemükben látni lehet egy érzést ami rosszat sejtet. 

-Nem ismerem őket. 

-Rendben Sam. Akkor leveszem a bilincset rólad. Te pedig leírod erre a cetlire  Lucas címét és itt maradsz ameddig vissza nem jövök. Az őrmester majd hoz neked egy hambit meg valami lónyálat addig, amíg vissza nem érek. Remélem nem baszol át, mert annak nem örülnék. -A bilincs lepattant a kezemről és a csuklómhoz kaptam. Elég szorosan rajtam volt az a szar és már kezdett zsibbadni a kézfejem. Leírtam neki a címet: N. Dayton S. 1236. Félbe hajtotta és zsebre vágta. Elindult az ajtó felé mikor oda szóltam neki.

-Lehetne sajtburger, gyömbérrel? -Szúrósan nézett majd bezárta az ajtót. 

Nem sokkal később egy nő jött be a szobába. Járőr. Kezében egy papírzacskóval. Letette az asztalra és távozott. Belenéztem és kivettem a burgert és a gyömbért. Leszedtem a csomagolást és egy szaftos sajtburger volt benne. Felcisszentettem a gyömbért és vártam, hogy a nyomozó visszérjen.

Szerző:
Rotsuk Sámat

Fényes csillag messze az égen

A parton álltam és a naplementét néztem. Minden nap ezt tettem. Este kijöttem és leültem a parton egy rozoga csónak tetejére. Évek óta lakom itt a tenger mellett egy apró kis házban. Mondhatni egy hétvégi ház, de annyi különbséggel, hogy én nem csak hétvégén ütöm el az időt itt. A sós tenger illatát belélegezve érzem,hogy a tüdőmben szétáramlik a levegő és megtölti azt. Pár pillanatig bent tartom és lassan kilélegzem. Ez egy felbecsülhetetlen érzés. Minden alkalommal újra éled az ember tőle. Kicsit elkalandoztam kérlek nézd el nekem. Olykor egy szépséges lányra gondolok. Minden pénteken lesétál a partra és megmártózik a habos tenger hullámai között. Csodálni szoktam. Olykor intünk egymásnak és mosolygunk, de a bátorságom, mindig elszáll és ennyiben maradnak a dolgok. A hét legszebb napja. Hétfőnként egy bárkán dolgozok. Segítek a helyi halászoknak. Öregek és kissé ügyetlenek. Olykor elkél a fiatal mozgékonyság. Főleg, ha a vízbe kell ugrani a hálót kiszedni a hínárból, vagy az ázott hulladékból. Jutányosak mindig. Fizetnek rendesen és még halat is adnak minden alkalommal. Igazi tisztesség, ami már nincs sok mindenkiben.Keddenként A piacon rakodom a gyümölcsöket egy házaspárnak. a Férfi tolószékbe kényszerült, de már nem emlékszem pontosan miért. Talán egy bázisugrás közben repedt meg a gerince. A felesége egy angyali teremtés. Ketten egy biokertet üzemeltetnek. Nem nagy, de megteszi, hogy megéljenek ketten belőle. Olykor adnak pénzt, de legtöbbször gyümölcsöt kapok tőlük. Mondhatni a vitaminellátásom meg is van tőlük. Szerdán és csütörtökön A kikötőben rakodómunkát végzek és keményen dolgozok reggeltől estig. A feltételem, mindig a naplemente kezdetéig érjek haza. Jó fizetség és remek emberekkel vagyok körülvéve. Pénteken a főtéren zenélek egy barátommal és igyekszem a legjobbat kihozni belőle. Ügyes a srác és van jövője. Remek dobos. Igen érzem, hogy kissé elkalandoztam az eredeti mondandómtól. Elnézésed kérem, hogy untattalak eddig. Hol is tartottam? Igen. Ma bizony péntek este van és várom az időm. Ma lesz a napja, hogy megszólítom a lányt. Hetek teltek el és sikerült erőt vennem magamban. A nap már lemenőben, de a lány sehol sincsen. Érdeklődve nézegetek körbe, de nem látom sehol. Pedig végre mikor az ember erőt vesz magán akkor nem jönnek össze a dolgok. Inkább le is fekszem a csónakra és elmélkedek miért vagyok ekkora barom, hogy korábban nem szólítottam meg. A szemem lehunyom és elképzelem milyen lenne a beszélgetés.

-Szia. Thomas vagyok. Lehet nem emlékszel rám, de én vagyok az a szerencsétlen aki minden este téged csodál, de nem mer megszólítani.

-Szia. Én Stella vagyok. -Ekkor gyorsan kinyitottam a szemem és csodák csodájára ott volt felettem és fülig érő mosollyal nézett a szemembe. Gyorsan felültem törökülésbe és kicsit kínosan mosolyogtam vissza.

-Szóval csodálni szoktál engem? Mindig azt hittem egy fura kukkoló vagy. -Mondta mindezt mosolygós arccal.

-Kukkoló? Én? Dehogy. Félre ne érts csak annyira szép vagy és a hetem fénypontja, hogy lejössz fürdeni a partra és láthatlak téged. 

-Komolyan? Ez elég fura. Sőt kicsit bizarr. 

-Mármint nem úgy értem. Vagyis úgy, de mégsem?! -Stella elkezdett nevetni és elindult a tenger felé. Félúton visszatekintve szólt hozzám.

-Akkor gyorsan megmártózok és meghívhatsz egy italra, ha nagy csodálója vagy szerény személyemnek. -A testem elgyengült és bizseregni kezdett minden ujjam. Elszédültem egy picit és hirtelen lecsúsztam a csónak tetejéről. Gyorsan felpattantam és azt láttam, hogy Stella az arcát eltakarva nevet. Férfiasan felálltam gyorsan és megtámasztva a csónaknak válaszoltam.

-Rendben. Itt megvárlak akkor. -Mosoly jött az arcomra bármennyire is igyekeztem leplezni, hogy fülig elpirultam. 
Az estét az apró teraszomon töltöttük és iszogattunk. Egész éjszaka beszélgettünk. Elmeséltem mindent neki. Elmondta, hogy Olaszországból jött ide, Honolulura és nagyon szeret itt élni. Rengeteget beszélgettünk, de eljött a reggel és elbúcsúztunk. A tornác korlátjának támaszkodva és azt átkarolva álltam. Egy fej különbség volt így közöttünk a javamra. Egymás szemébe néztünk és mosolyogtunk. Végig futott ezer és millió gondolat. Elvesztem azokban a hatalmas barna szemeiben. A víztől begöndörödött haja fénylett a felkelő nap sugaraitól. Közelebb lépett hozzám és magához húzott és az arcom bal oldalára adott egy csókot. 

-Remélem rövidesen megismételjük ezt az estét.

-Én remélem a legjobban. -Válaszom után elsétált a kezében a cipőjével a homokos parton a távolba. Ezek után nem is kell mondanom egész héten szétszórt voltam és vártam a pénteket. Elmeséltem mindenkinek, hogy mi történt és örömmel fogadták. Teltek a napok és ott voltam péntek este a parton a megszokott csónakon a megszokott időben. Vártam izgatottan. És vártam, de csak vártam. Vártam egészen reggelig, de nem jött el Stella. Biztos közbe jött valami neki. Egész héten letört voltam. Mindenki érdeklődött felőlem, de nem akartam róla beszélni. Becsapva éreztem magam kissé. Elteltek a hetek és utána a hónapok, de nem láttam Stellát. Összetörten ültem minden este a parton, de az idővel újra visszanyertem a vidámságot a szívembe. Eltelt azóta 12 év. Én ugyan ott élek és ugyan azt csinálom amit eddig egész életemben csináltam egyet kivéve. Elkezdtem írni. Most is neked írom a történetet ami megváltoztatta az életem. Felállva az írógéptől lementem a partra megmártózni a vízbe és felülve a rozoga csónak tetejére megnézni a naplementét. Hajamból és szakállamból facsarva a vizet kifele jövet arra lettem figyelmes, hogy egy nő ül a csónak tetején. Oda sétáltam és megszólítottam.
-Elnézést hölgyem, de ennek a csónaknak a tetején...

-A csónak tetején ülve szoktad nézni a naplementét minden este. 

-Igen pontosan. Megkérhetem, hogy...

-Minden pénteken... -Ekkor a szemeim összeszűkültek és megilletődve figyeltem.

-Egy lány jött a partra megmártózni... -Arcomra megdöbbenés ült ki és már tudtam.

-És te csodálattal figyelted, mert nála gyönyörűbb teremtést soha sem láttál még. 

-Stella?! Tényleg te vagy? -Az ujjaim elzsibbadtak és a testem elgyengült ugyan úgy. Rám tekintett és gyönyörűbb volt, mint valaha. 

-Kérlek téged őszintén sajnálom és remélem egyszer megbocsájtod nekem, hogy eltűntem 12 hosszú esztendőre, de sajnálatos módon el kellett mennem messzire. Most pedig visszajöttem, hogy örökre itt maradjak...veled. -Szemembe könnycseppek gyűltek és ajkaim remegtek.

Stella lemászott a csónak tetejéről és a szemembe nézett. Újra és újra elvesztem benne. Göndör haján megtörtek a lemenő nap sugarai és előidézte az emléket. Ahogyan a tornácon állok mosollyal az arcomon. Kapaszkodok és magához húzva megcsókolja az arcom bal oldalát. Most ismét magához húzott, de a csókot remegő ajkaimra adta. Hosszú csókja megbabonázott. szemem lehunyva a könnycseppek az arcomon folytak végig. Én pedig megfogtam a derekát és magamhoz szorítottam. Testünknek nem parancsolva terültünk el a homokban. Órákkal később a csillagos ég alatt néztük egymást. 

-Nem vagyok benne biztos így sok-sok esztendő után, de még áll  a meghívásod egy italra hozzád? -Mosolyogva néztünk egymás szemébe és éreztük mind a ketten azt a bizonyos szikrát. 

-Egy feltétellel.

-Mi lenne az a feltétel? -Kérdezett vissza nevetve.

-Ha, ma nem mész haza és nem tűnsz el újra 12 évre. -Hirtelen felpattant és kezével felfelé legyezve kért engem is ugyan erre. Kinyújtotta a kezét.

-Szavam adom, hogy nem válok kámforrá. -Kissé komolytalan fejjel nevetve mondta. 

A szemébe néztem és a száz és millió kérdés lebegett előttem. Majd a kezét elpaskoltam és magamhoz rántva megcsókoltam hosszasan.

-Akkor ezt vehetem igennek? -Kérdezett vissza nevetve.

-Igen. -A kezem megfogta és felsétáltunk a házamhoz. 

Elvonultam elkészíteni az italokat, míg Stella körbejárta a kis ház belsejét. Ekkor megpillantotta az írógépet és a lapot kihízva elkezdte olvasni. Én a szoba végében támasztottam az ajtófélfa oldalát és a régi csodálattal figyeltem a nőt aki ott állt egy lepelben és fürdőruhában, mint régen. Stella a lapokkal a kezében megfordult és szemében könnycseppek indultak meg. Az volt a pillanat amit soha nem felejtek el. A lapok kihullottak a kezéből és lassan elindult felém. A nyakamba borult és sírt. Remegő teste hullámzott és pedig visszaöleltem és elsimítottam arcából a hajtincseket és letöröltem a krokodil könnycseppeket. A szemébe néztem mélyen.

-Igen és most itt vagy velem újra. Ugyan azon a napon. Ugyan abban az időpontban. Tudod mi a különbség? 

-Mi? 

-Most nem engedlek el olyan könnyen, mint akkor tettem. 

Az éjszakát együtt töltöttük. Eljött a reggel én pedig a tornácon támaszkodtam és a napkeltét néztem. Gondolatok ezrei kavarogtak bennem. Hátulról kettő kéz ölelt át és adott egy csókot a vállamra. Stella volt az. 

-Látom megszakíthatatlan a hagyományod mára. Nem csak naplemente, de már a napfelkelte is? 

-Tudod miért? 

-Miért? 

-Mert a szerelem mindig felébred hosszas sötétség után is. Pont mint a nap. -Szorosan megölelt Stella és bement a konyhába reggelit készíteni. 
Hosszasan néztem ahogyan a nap sugarai egyre jobban megvilágítanak mindent. A friss sós tengeri levegőt belélegeztem és hagytam, hogy szétterüljön a tüdőmben, majd kilélegeztem. A szemem lehunytam és elképzeltem az elmúlt éveket. Eltelt újabb 12 év. A szerelem már csak ilyen nem? Vak, bolond és csodálatos...

Szerző:
Rotsuk Sámat

Vidám démonok

A már-már orgiában fürdőző nép az utcákat dúlja fel és ad hangot az éjszakának. Svindlerek zsebelik ki az óvatlan embereket a tömeg közepette, elvégre ki figyel egy ilyen jeles eseményen bármire is, mint maga a karnevál. Kurtizánok és hímringyók csábítják be az embereket be az utcákról 15 perc gyönyörért. Sokan még ezt sem teszik meg és a köztereken esnek egymásnak. Fertő az egész város. New Orleans egy mocskos város egy mocskos világban. New Yorkban elburjánzott borzalom ehhez képes egy foci a grundon a haverokkal. Álarc fedi mindenkinek az igazi valóját. Mardi Gras az ami képes az emberből kihozni a legsötétebb oldalát. Démonokat kerülgetek amerre megyek. Jobbra tekintve arctalan arcok figyelnek és követnek. A francia negyed egy borzalmas hely. A szikra a levegőben bármikor robbanást hozhat mindenki életébe. Hatalmas hangzavar és zene mindenhol. A szesz patakokban folyik az utcán. Mindenki megőrült. A józan ész elveszni látszik és a démonok egyre csak erősebbek. Maszkom elrejt a sötét foltok elől, de érzik a jelenlétem. Követnek és akarnak. Meg akarnak fertőzni engem is. Menekülőre kell vegyem magam. Sietve vágok át a tömegen. Többen hullanak a földre és észrevéve engem követnek. A katedrális az utca végében menedék lehet számomra. Sietve igyekszem kerülni a tekinteteket. Kezek ragadnak meg, hogy visszarántsanak a sötétbe. Lerázva magamról gyorsítom lépteim, de miért? Arcomról leolvadni látszik a báli maszk. Szinte rám akar olvadni, de az égető érzés elviselhetetlen. Leszabva magamról hirtelen csend lett úrrá az egész városon. A zene elhallgatott és a zsivaj abbamaradt. Egy üveg vagy pohár sem emelkedett szájukhoz. Egy ajak sem közelített másik ajak felé. Orgiák álltak meg és szegezték rám szempárjaikat. Hirtelen olyan kicsi lettem, mint gabonaszem a krumplis zsákban. Az arcokon az álarc átalakulni látszott. A démonok megmutatják igazi arcukat, ha én is. Széles vicsor került az arcokra. Fekete fátyol bolyongott a lábak körül ami felöltöztette őket. Tovább hátráltam és igyekeztem a tekinteteket kerülni. Hogy miért? Én magam sem tudom. Szívem megdermedt burka így védett engem. Nincs érzelem akkor nincs bánat. Kézen ragadt egy árny. A szemébe kényszerültem nézni.

-Az ellenállás csak fájdalom. Enged közel magadhoz ami rossz és élvezd amit más nem tudna. Légy a vendégünk és maradj itt a fertő tengerében. -Rémület ült ki az arcomra.

Egy pillanatra gyengének éreztem magam és összeesni készültem, de erőt vettem magamon és pisztolyom előrántva szíven lőttem a démont. Semmi sem történt. Egy fekete lyuk tátongott rajta, de továbbra is csak engem figyelt.
-Az erőszak az első lépés, hogy mi legyünk védelmezőid. A gyengeség az ami erőt ad nekünk. A szenvedély és bánat ami táplál bennünket. Minden lépésed a mi lépésünk. Minden gondolatod a mi gondolataink. Minden tetted a mi akartunk. -Kitéptem a kezem a karmai közül.

Az ingem ujja cafatokra marcangolódott és az alakromból ömleni kezdett a vér. A vér fekete volt. Fekete és keményebb, mint maga a vér. A másik ingujjamról letéptem egy darabot és elszorítottam a kezem vele. Kezemben a revolverrel már rohantam. Kezek ragadtak meg. Karmok marcangolták testem. Közben halk suttogás hallatszott a fülemben.

-A miénk leszel. Mi a démonok vagyunk akik felemelünk téged. Mi leszünk akik mindent megadnak te neked.-Félelmem elszigetelve értem végre a katedrális lépcsőjéhez.

Hátra tekintettem és láttam amit soha nem akartam látni. Az összes démonom ami valaha létezett itt van és engem akar. Fegyveremmel tüzelni kezdtem, miközben a lépcsőn hátráltam felfelé. Töltöttem és tüzeltem. Újra és újra, mind hasztalanul. Túl erősek és én túl gyenge. Az lépcső tetejére érve igyekeztem bejutni, de zárva volt. Dörömböltem, de nem volt a túloldalt senki sem. Hirtelen kezek ragadták meg a kezeim és a vállaim. Húztak és marcangoltak. Veszekedtek kié legyek. Lehunytam a szemem és elfogadtam már sorsom, hogy a démonok legyőzhetetlenek, mikor az ajtó résnyire látszott kinyílni. hirtelen a fátyol eltűnt és nem volt ott senki. Egy hang beszélt mögöttem még mindig, de nem értettem tisztán. Szemem csak egy fekete foltra figyelt az ajtó mögött. Ekkor egy gyenge lökést kapott a bal vállam és oldalra tekintve egy démon nézett rám. Ekkor hirtelen megriadtam. Egy nő arca volt a démoni tekintet mögött. Persze, mert még mindig a képzeletem mélyén vagyok és a karneválon a tömeg szélén állok.

-Mit parancsol? -Kérdeztem az álarcos fél pucér nőtől. 

-Gumi nélkül feláras. Meg hátulról is. Ha azt akarod, hogy a számba vegyem az 50, ami a lábaim között van az 100. Az egész 300. Mit szeretnél? -Gyengéden végig simította a kezét az arcomon, de a távolba tekintettem és láttam a lányt.

Démoni maszkja elrejtette arcát előlem. Valami furcsát éreztem amit még eddig soha. Egyedül állt a tömeg közepén és körülötte zajló dolgokat figyelte. A prostira néztem és megráztam a fejem és elindultam a démonom felé...

Szerző:
Rotsuk Sámat

Edward Graham 2.Rész

Jazz szólt a rádióban. A szakadó eső miatt alig lehetett valamit látni a szélvédőn keresztül. Az ablaktörlő lapátok sem tudtak ennyi vizet eltüntetni. A fekete férfi meredten nézte az utat és szívta közben a szivarját. Olykor kitekintett az ablakon, de nem látott semmit. A CB rádión mentek a jelentések. Rablás a Merlose parkban. Fegyveres lövöldözés a 31. utca sarkán. Ez ment egész éjszaka, de Graham nyomozó nem kapta meg azt a bejelentést amire várt. Mostanában egy banda után nyomozott akik egy új drogot terítenek a parkokban fényes nappal. Bosszantotta mert tehetetlennek érezte magát. Az éjszakai műszak kikészítette az elmúlt évek alatt. Az egyik spicli mondta neki, hogy egy Lucas nevű férfi az elosztó. Az észak Dayton utcában lehet a lakása. Ezért is ült ma éjszaka kocsiba, hogy utána járjon a dolgoknak. Az utcába kanyarodva az utca sarkán állt meg. Nem akart semmiféle feltűnést kelteni. Meg persze nem is szerette, ha kis esély is van rá, hogy a kocsi megsérül. Gyönyörű 69-es Ford Mustang. Ében fekete. Sokat bíbelődött vele, mire sikerült szépen rendbe hozni. Kiszállt és gyors léptekkel ment a házhoz. A bőrkabátja lakozott volt így annyira nem ázott el. Kopasz fejéről meg leperegtek a vízcseppek. Egyedül az egész arcát beborító szakálla szívta fel az esővizet. Az ajtó előtt elnyomta a szivart és bement a bérlakásokkal teli házba. Nem egy szép környék. Beázott és penészes falak. Csepegett a víz a csövekről és sejtette nem az eső az oka. Minden ajtón masszív rácsok és alsó hangon három zárral felszerelve. Égő minden ötödik lámpában van. Mondhatni mesés környék lehet. Gondolta magában most meglehet az első lépés az ügyben. Itt kell lennie annak a Lucasnak. Szemben állt egy lift, de rajta volt, hogy: "Üzemen kívül.". Irány a lépcső. Elővett egy cetlit a kabátzsebéből és megnézte:N. Dayton S. 1236. A harmadik emeleten lesz. Felfele menet gyerekek rohantak a lépcsőn lefelé. Remélhetőleg nem mérgesedik el a helyzet. A harmadikra érve jobbra volt a hatos ajtó a folyosó végén. Furcsa volt, mert nem volt rács az ajtón. Egy zöld ajtó rajta egy kilincs és a kukucskáló. Gyanús volt a nyomozónak. Lassan oda ment és bekopogott rajta.
-Ki az? Te vagy az Marv? -Ezek a kérdések érkeztek egy mély hangú férfitől, bentről. 

-Nem. Itt Edward Graham nyomozó van. Chicagói rendőrség. Kérem nyissa ki az ajtót. Lenne pár kérdésem. 

-Hogy mi a fasz? Mit akar itt. Nem csináltam semmit. -Közben nagy ricsaj jött bentről. Gondolta a nyomozó most tünteti el a bizonyítékokat és ezt nem hagyhatja. 

-Kérem nyissa ki. Többször nem szólítom fel, hogy tegye meg amit kértem. -Tudta nagyon jól, hogy nem köteles kinyitni az ajtót, de nem volt más választása. A pisztolytáskából elővette a glockját és kibiztosította. Hátra lépett és egy határozott mozdulattal berúgta az ajtót. Ekkora látta meg a férfi nem eltüntetni akarta a szajrét, hanem felfegyverkezni. Egy kibaszott shotgunnal kezdett tüzelni. Edward egy kanapé mögé ugrott. Kevés kellett, hogy pépesre lőjék az arcát. Nem volt biztos fedezéke. Egy sörétessel könnyedén szétlövi a kanapét és ő megdöglik mögötte. Lövés viszont nem érkezett.

-Kérem tegye le a fegyvert! MOST!

-Semmi joga nem volt betörni hozzám! Takarodjon el!

-Lucas. Annyi drog van a lakásban, hogy egy életre a sitten tölti minden napját és közben mindennap a rácsokhoz szorítva a fejét kínálják meg hátulról a rabtársai. Gondoljon bele. Most megöl egy zsarut is az csak tetézi a bajt. Tegye le a fegyvert és hasaljon a földre. Akkor talán nem lesz akkora baj.

-Fogja be a pofáját! Szerintem rohadtul nem volt joga betörni hozzám és vádaskodni. -A beszélgetés közben Graham igyekezett felderíteni a helyet. Hol áll a férfi és mik vannak körülötte. A férfi egy üvegasztal mögött állt és egy dupla ablak volt mögötte. Jobbra tőle egy radiátor és egy vadászpuska. Balra egy tv. Az asztalon egy konzol volt és kábelek meg persze rengeteg fekete pénz és drog. A férfi a puskát szorongatta és pánikba esve beszélt magában.

-A franca is Lucas. A francba. Marv megtudja ezt kinyír. A picsába!

-Ki az a Marv?

-Kuss legyen te fasz fakabát! -Edward próbált kicsit oldalra mozogni, de a plafonra leadott a férfi egy lövést. 

-Ott maradsz! Ha megmozdulsz szitává lőlek!

-Akkor legyen vége.-Mondta a nyomozó és hirtelen megfordult és hátrafelé csúszva három lövést leadott. A lábát célozta és el is találta. A férfi megbotlott és neki esett az ablaknak. Az egyensúlyából kibillent férfi a puskát a mellkasához szorította és a fegyver csöve a fejét vette így célba. Az ujja valószínű beragadhatott és ez lehetett az oka, hogy pépes agydarabokkal díszítette be a szoba negyedét. Az ablaküveg kitört és a férfi teste fent akadt a keret alsó részéből kiálló üvegeken, miközben a felsőteste és a fejéből maradt darabok az utcára lógva áztak. 

-A büdös picsába. Az egyetlen nyomom volt erre megöli magát a hülye fasz. Ilyen komolyan nincsen. -Szentségelt magában Edward. Körbe járta a szobát, de több idő kell, hogy nyomra akadjon. Elővette a mobilt és hívta az őrsöt. 

-Itt Edward Graham nyomozó beszél. 

-Igazolvány kódja?

-3127.

-Rendben van. Miben segíthetek nyomozó?

-Fegyveres támadás történt a N. Dayton S. 1236 házszám alatt. Szeretnék kérni egy egységet aki biztosítja a helyszínt és egy mentőt. 

-Személyi sérülés történt? -Ránézett az ablakban fekvő testre és fanyar pofát vágott.

-Egy halott, de sérülés nincsen. 

-Rendben nyomozó. Küldöm az erősítést, kérem várakozzon ott. Vége. -Majd kisétált a konyhába és levett egy poharat a polcról, majd felvett egy üveg piát. Valamilyen vodka. Gondolta megteszi most az is. Töltött egy pohárral és lehúzta. Közben a lakók kicsődültek a folyosóra, hogy megnézzék mi történt. Majd annyit mondott magának, hogy:

-Na lássunk akkor munkához.

Szerző:
Rotsuk Sámat

Új utak, régi idők

Egykor hittem benne, hogy a világon nincs is fontosabb, mint feláldozni magunkat egy másik ember céljaiért. Célok és ábrándok. A kettő most már tudom, hogy nem ugyan az. Egymagamban ülve, egy koszos vonat ülésén egy új életbe tartok. Hosszú történet. Idő kell az embernek, hogy képes legyen beszélni dolgokról amik összetörik. A vonat rázkódása oldalról oldalra dobja az embert. Nem képes parancsolni saját testének, de nem is akar. Szokták mondani ússz az árral, majd eljutsz oda, ahova el kell jutnod. Olykor az ember elkap egy ázott fatönköt és megkapaszkodik benne, hogy megpihenjen. Próbál partot érni. Nem volt elég közel a part és a víz tovább sodort engem. Az ablakon kitekintek, de nem látok mást, mint a saját tükörképem. Bánatos, de mélyen belül van egy vidám és boldog ember, aki készül a felszínre törni. Az ideje még nem jött el, de már készül. Az arc, ami visszatekint rám nem akarja, de a harc már meg is kezdődött. Tudod amikor egy hal küzd az életéért egy pelikán torkában. Igyekszik úgy helyezkedni, hogy megakadjon a torkán és megfulladjon. Hasztalan. A pelikán halálával a hal is elpusztul és nem marad semmi. Valakinek nyernie kell. Jelenleg nem tudhatom ki leszek a későbbiekben. Talán a világmindenség eldönti helyettem, de lehet a kezembe adja a választás jogát. A vonat egy olyan helyre tart, ahol képes lehetek új életet kezdeni. Felszálltam rá egy olyan állomáson, ahol nagyon ritkán áll meg. Hol fogok leszállni ezt kérdeznéd legszívesebben igaz? Sajnos nem tudok válaszokat adni neked. A vonaton most egyedül érzem magam és ez így van jól. Figyelem az utat és keresem a lehetőségeket.  Keresem a kihívásokat. Figyelem az arcokat. Felteszem a kérdéseket. Keresem a társamat akivel egykor leszállhatok egy csodálatos helyen. Oly sokszor megtettem, de mindig rossz társsal. A folyó nem végtelen. Egyszer álló vízbe ér és akkor eljön az új idő, amire várok itt ezen a vonaton. A jövőről beszélek, de nem vagyok még képes tovább lépni a múlton. Túl szép és kedves számomra, de a gondolatok előre haladnak nem pedig vissza. Emlékezni a szépre és a jóra fájdalmas egy idő után. A szálak összefutnak és a végén nem talál az ember örömet. A fülhallgató a fülemben és a világ kizárva körülöttem. Nincs más ott csak az emlékek velem. A rossz érzést követi a jó, majd újra csak a rossz marad. Kapkodsz levegő után és a könnycseppek megülnek a szemedben. Nem engedsz a múlt érzéseinek. Erős maradsz. Büszke. Mind hazugság. Az ember jellemét az is meghatározza mennyire képes kötődni és érzelmeket táplálni. Sírni nem jó. Sírni a gyengék szoktak. Ez is mind hazugság. Az ember azt siratja meg aki vagy ami fontos neki. Az érzelem egy olyan dolog, ami az embert képes irányítani. Szeretni valakit egy nagyon bonyolult és rendkívüli érzés. Mondhatni leírhatatlan. Hasonlatokkal dobálózunk, de nem vagyunk képesek tényeket mondani az érzelmeinkről azt leszámítva, hogy jó vagy rossz. És ez így van rendjén. Egy megmagyarázhatatlan dolgot ne akarjunk megmagyarázni. Az ablakban az arcomat kizárom és kitekintek. Lehetőségeket látok. Körbetekintek a vonaton és útitársakat látok. Az üres vonat, amire felszálltam, megtelt. A fülhallgatót kiveszem és nem hallok mást csak csendet. Szótlan nők és férfiak az ablakon néznek kifelé és merengenek. Pontosan ugyan azt teszik, mint én. A helyzet annyiban változott, hogy elindultam egy új úton, de a régi életemről darabjairól mesélek. Miért teszem ezt? Nagyon jó kérdés. Én magam sem tudom. Emlékeket próbálok készíteni a múltról mikor megerősödtem. Most pedig gyengén és megtörten ülök és agyalok, olyan dolgokról amik többé már nincsenek az életemben. Szomorú dolog, de később jobbá és erősebbé tesz téged. Magabiztossá és legyőzhetetlenné. Legyél jobb és erősebb. Ezt a klisét mondja mindenki. Az idő minden sebet meggyógyít. A klisé klisé marad, de nem jelenti, hogy némelyik nem igaz. Idővel minden jobb lesz. Egy nap felállok a helyemről és leszállok a vonatról valakivel. Kéz a kézben. Itt csak az a kérdés marad, hogy mikor? Engem ez a része nem is érdekel még. Ezernyi gondolat fut végig a fejedben, mikor meghozol egy döntést és csak később derül fény rá, hogy jó döntést hoztál vagy sem. Ez is egy ilyen lépés. Végig a peronon. Fel a lépcsőn. A folyosón a székedig. Minden lépés fájdalmas és nehéz. Tudod mi a legrosszabb? A peronon állok még mindig és nem nézek hátra. Nem nézek a szemébe, hogy lássam utoljára azt a halvány szikrát, amit minden nap láttam ereje tejében. Miért? Mert a megtört ember gyenge és sebezhető. Könnycseppek ülnek a szememben, de próbálok erős maradni. Egy utolsó emlék rólam, ami nem egy zokogó szempár. Balra tekintve a vonat már fékez is. Egy hosszú útra indulok újra és nem tudom hol lyukadok ki. Nem is számít, mert igyekezni fogok, hogy újra megtaláljam az utam és elfeledjem a rosszat. Egy ajtó kinyílt előttem és habozva is, de felléptem rajta a vonatra. Az utolsó pillantás a legrosszabb. Megtöri az embert bármennyire is erősen küzdött ellene. Lépés lépést követ. Üres vagon, koszos ülés, ablak melletti hely és egy fülhallgató a fülemben. A többit már úgy is tudod...

Szerző:
Rotsuk Sámat